2022. május 12., csütörtök

Szívvirág (Dicentra)

Északi fekvésű részén van kerítés mellett. Imádja a helyét, két év alatt nőtt ekkorára. Kb 1 méter magas és több mint 1 méter széles. Néha nyáron meglocsolom és ennyi.

2022. március 16., szerda

Jar Azonnal Habzó mosogatószer utantöltése házilag

Igazából bármilyen folyékony mosogatószer jó bele, de nem mindegy az állaga! Ha túl sűrű a cucc akkor nem tudja a pumpa felhabosítani. Az összes mosogatószer alapból sűrű lesz neki, ezért hígitani kell őket vízzel. Túl hígitani nem érdemes, mert akkor ugyancsak nem lesz jó a habunk. Neten folyékony szappan habpumpás adagolóba tölteshet az ⅓ arányt írják, tehát 1 rész szappan, 3 rész víz. De ugye mosogatószer és mosogatószer között is van különbség. Szóval magadnak kell ki kísérletezni. De megéri pepecselni mert a Jar utántöltő nagyon drága. 

Egyébként próbálok áttérni alternatívára mert a Jar dobozán is ez szerepel: "ártalmas vízi élővilágra, hosszan tartó károsodást okoz."
A megoldás pedig a natúr szappanokban van. Majd ha lesznek tapasztalatok lesz erről poszt.

Keresem a tartós USB C kábelt

Már mikor embert küldött az emberiség a holdra, de egy tartós USB C kábelt bezzeg azt nem tudunk gyártani. Egy párat már elfogyasztottunk a családban. Persze többet is van használva mint a régi telefontöltő kábelek, amiket egy héten csak egyszer kellet használni. Na mindegy.
A legújabb próbálkozasom egy Daewoo 2m-es fonott szövet borítású, L alakú csatlakozós kábel.
Kell a két méter, mert a rövidebbel csak a baj van, nem ér el rendesen sehova sem és állandóan megtörik.
Erre a szövet borításra azt mondjak jobban bírja a hajlítgatást.
Az L csatlakozó a töltés közbeni nyomkodás miatt jobb, nem törik meg a kábel amikor a telefon az ölében van. Csak figyelni kell, hogy mindig jóféle álljon.
2022 januárjában vettem, majd kiderül ez meddig bírja. 

2022. február 23., szerda

Eltört zsírkreta javítása

A hagyományos zsírkréták könnyen törnek, különösen ha kisgyerek kezébe adjuk. De ha megtörtént a baj könnyen orvosolható. Csak egy kis maszkolószallagra van szükségünk. A kettétört darabokat illesszük össze és ragasszük körbe az eltört részt. IQ 10.000 😂

2022. február 16., szerda

Instant zabkása házilag

Az instant zabkásák egészségesek és finomak is, de figyelni kell mert valamelyikben sok a cukor. Ha spórolni akarsz és kevesebb csomagolást akkor magadnak is simán készíthetsz ilyen keveréket.

Fő összetevője a zabpehely, ami attól lesz instant és egyszerűen, gyorsan elkészíthető, hogy apróra van darálva (nem aprószemű, hanem darált). 

Még én is a kísérletezgetés fázisában vagyok, tehát egy általános receptet készítettem, melyet mindenki saját igénye izlése szerint alakíthat. Amire figyelni kell, hogy a zabpelyhen kívüli dolgokat ne vigyük tulzásba, mert akkor elveszíti az egészséges mivoltát. Tehát:

  • 4 csésze darált zabpehely (sima zabpelyhet ledarálód kávé, fűszer, mák darálón)
  • 1 csésze olajos magvak: lenmag, dió, mandula, mogyoró, kesudió (lehetnek daráltak, kevésbé daráltak). Mennyiségére figyeljünk mert ezeknek nagy a kalóraitartalmuk
  • 1 csésze aszalt vagy szárított gyümölcs: banán csipsz, száritott almát, barackot, aszalt szilva, mazsola
  • chia mag (más néven aztékzyálya mag. Magas rosttartalma miatt túlzott fogyasztása emésztőrendszeri problémákat is okozhat, ezért napi 15 gramm chia magnál nem lehet többet fogyasztani.)
  • kókusz csipsz/reszelék
  • 500 grammonként 1 kávéskanál só (kell egy kis só, mert jobban kihozza az ízeket)
  • 1 evőkanál tejpor, amitől még krémesebb lesz
  • fűszerként mehet bele: fahéj, vagy kakaópor, kardamom, csokipor (ebből se sokat mert kalóriadús)
  • ha édesíteni szeretnéd, akkor a porcukorral érdemes előre, vagy az éppen kimért adaghoz teszel annyit, amennyit szabad.
  • a boltiban még kukoricakeményítő van, én nem raktam bele, ettől még krémesebb lesz a kása